Több, mint száz csapattal indult el a negyedik évad

Több, mint száz csapattal indult el a negyedik évad


Negyedik évadába lépett az ESTÖRI - Kreatív Történelmi Verseny, amelyre a regisztrációt lezárva több, mint 100 csapat, köztük egy tucatnyi külhoni csapat áll rajtra készen! 

 

A verseny idei témája: 

Fejlődés és dinamizmus 

Urbanizáció, iparosodás, polgárosodás 

 

A diákok munkáját ezen évadban is egyre nagyobb számú mentori kíséret segíti. Ők azok a tanulók, akik az elmúlt években sikeresen teljesítették a versenyt. 

 

Az idei verseny újszerűségét Foki Tamás a versenybizottság elnöke 3 vezérszóval: „A kreativitás, a kooperáció és a kommunikáció hármasának a nevében.“ foglalta össze.  

 

A versenyben 3 fős csapattagok kooperálnak egymással, akik között van töriguru, számítógépmágus és jó szépérzékű, színpadképes versenyző is - de akár a legváratlanabb csapatösszeállítások is vezethetnek a legkreatívabb eredményekhez. Az idei verseny újfajta kommunikációs készséget fejleszt. A feladatok között például újdonságként jelenik meg az újságírás és közösségi csatornák megálmodása a 19. század idejére.  

 

Ezzel a 4. ESTÖRI, még digitálisabbá, még modernebbé válik.  

 

A verseny döntőjét 2020. április 23-án rendezzük meg egy lenyűgöző Esterházy helyszínen, Ausztriában a kismartoni Esterházy-kastély, Hayd Termében. Az idei évadban a döntőbe jutott 12 csapat 3 fős tagjai elevenítik meg a színpadon a dualizmus korának Magyarországát. A döntő moderátora, az elmúlt évekhez hasonlóan ugyancsak Bősze Àdám lesz, akinek a neve már összecseng az Estöri versennyel.  

 

Díjak 

A döntő első három helyezettje értékes informatikai és audiovizuális eszközökben részesül. A legjobb versenymunkákat publikáljuk! A dobogósok felkészítő tanárai is értékes ajándékokban részesülnek. 

 

Álmodjuk bele az internetet a 19. századba! 

 

Kapcsolat: 

Web: www.estori.hu 

E-Mail: info@estori.hu 

FB: fb.com/estoriverseny 

Instagram: instagram.com/estoriverseny