Estöri Junior aktuális hírei

Köszönjük a sok szép alkotást!

Estöri Junior aktuális hírei

2019-ben megtartott pályázatunkban büszkék vagyunk arra, hogy mintegy 300 diák küldött nekünk rajzot, festményt.  

A zsűrinek nagyon nehéz feladata volt. Nehéz volt a döntés, de ebből a sok szép munkából ki kellett választani a helyezetteket.

Ebben a táblázatban >> szerepelnek azoknak a nevei, akiket a zsűri beválogatott. Ezekből a pályamunkákból- amelyeknek a Borostyán, az időkapus című családi könyv szolgált témául  - kerültek kiválasztásra a kategória győztesek. 

A többi beválogatott munka alkotóinak pedig egy kis ajándékkal kedveskedtünk, amit postai úton juttattunk el részükre.

Honlapunkon minden versenyző munkáját közzétettük, hogy minél többen láthassák!

ITT>>

Előzmény:

Mintegy 300 pályázat érkezett magyarországi, erdélyi és felvidéki iskolákból a 2019-ben második alkalommal meghirdetett ESTÖRI JUNIOR Kreatív Alkotói Versenyre. A pályázat témájául a 2019 folyamán elkészült családi könyv, a  „Borostyán, az időkapus” szolgált alapul. A könyv az Esterházy család történetét dolgozza fel gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes módon. 

A készülő családi könyv megadott három fejezetéből lehetett egyet kiválasztani, és azt illusztrálni.

1. Borostyán  2. Vánkosfánk  3. Sátor és pajzs 

A 2019. június 5-én Fraknó várában megtartott könyvbemutatón két kategóriában hirdettünk győzteseket és különdíjasokat. 


Kapcsolat:

www.estori.hu